A dok.incubator bejelentette a projekteket, amelyeknek fejlesztését a 2019-es képzés során támogat.
A dokumentumfilmek közé beválogatták a Campfilm Tábor (The Camp) című projektjét is, melynek rendezője Oláh Judit. A dokumentumfilm az 1980-as években játszódik, a szocialista rendszer utolsó éveiben jelenít meg egy identitásformáló gyerekkori élményt egy nyári táborban. A három hetes tematikus táborban egy elképzelt demokratikus országban, Epipoban éltek a résztvevők, amely a külső, valós világ ellentéte volt. A filmben a rendezőnő és egy volt Epipo "állampolgár" próbálják felderíteni az egykori zárt és misztikus világ működését.
A kiválasztott 8 projektet képviselő filmes szakemberek elismert producerekkel, rendezőkkel és forgalmazókkal együtt dolgozhatnak dokumentumfilmjeik fejlesztésén.
A dok.incubator workshop a projektek dramaturgia fejlesztése mellett a forgalmazásra és marketing startégiákra, valamint közönségépítésre is fókuszál, hogy a filmek a legrangosabb filmfesztiválokon kerülhessenek bemutatásra. A program eddigi 7 éve alatt a fejlesztett projektek többek között szerepeltek Sundance Filmfesztiválon, a Berlinálén, az IDFA-n, a CPH:DOX, a Visions du Réel és a Hot Docs programjában is.