Nemzeti Filmintézet - Inkubátor program

Nemzeti Filmintézet - Inkubátor program


2020. szeptember 3. 08:54

Nemzeti Filmintézet sajtóközleménye - 2020. szeptember 3.

Szeptember 30-ig várja az elsőfilmesek jelentkezését az NFI Inkubátor Programja

A Nemzeti Filmintézet (NFI) ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés mozifilmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. A 6. alkalommal meghirdetett, nagy sikerű kezdeményezés célja a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása.

Az Inkubátor Programra jelentkezhetnek diplomás, de egészestés mozifilmet még be nem mutatott rendezők és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek, valamint pályázhatnak olyan alkotók is, akik országos sugárzású televízióban bemutatott tévéfilm vagy tévésorozat rendezői voltak.

Jelentkezni szeptember 30-ig lehet filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal a Filmintézet honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.

A beérkezett pályázatok közül a szakmai előzsűri november 3-ig 10 filmtervet választ ki, amelyeknek forgatókönyv-fejlesztését a Filmintézet pályázati úton 2 millió forinttal támogatja. A döntőbe kerülő filmterveket a Filmintézet fejlesztő csapata szakmai támogatással is segíti. Novembertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésére a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök a május végi Pitch Fórumon mutathatják be filmterveiket a szakmai közönség előtt. A felkészülést a Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik.

A 10 döntős filmterv közül négyet a zsűri és egyet a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ majd ki.

A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. Az alkotók a filmkészítés során igénybe vehetik a Filmintézet szakmai támogatását.

Az Inkubátor Program eddigi sikerei /// A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében már 24 elsőfilmes csapat kapott támogatást, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, melynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt. 

Tavaly ősszel mutatták be Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmjét, mely az első magyar mozifilm volt kifejezetten a Z generációról, továbbá Nagy Zoltán Szép csendben című drámáját, mely egy ifjúsági zenekar kulisszái mögé engedett bepillantást. Visky Ábel Mesék a zárkából című kreatív dokumentumfilmje az év elején készült el és azóta vetítik rangos fesztiválokon.

Jelenleg is folynak az utómunkálatai Bakony Alexa Egy fiú címmel készülő dokufilmjének, mely elnyerte a Sundance Intézet támogatását is. Grosan Cristina és Rainer-Micsinyei Nóra A legjobb dolgokon bőgni kell című dramedy-je, Kis Hajni Külön falka munkacímen készülő első mozifilmje, továbbá Lőrincz Nándor és Nagy Bálint, Hámori Gabriella főszereplésével forgatott Legjobb tudomásom szerint című drámája is már az utómunkánál tart.

Nemrég ért véget Fazekas Máté Bence első filmjének forgatása, a Kilakoltatás egy szatirikus hangvételű film, amely egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló néni heroikus küzdelmét meséli el egy végtelenül hosszú napba sűrítve.

A forgatáson készült videóriportban Orosz Ákos főszereplő, Fazekas Máté Bence író-rendező, Tóth Evelin Judit operatőr és Znamenák István színész mesél a készülő filmről.

VIDEÓ: https://youtu.be/gTuI8F1eilE

A weboldal cookie-kat használ, amelyek a weboldal működéséhez elengedhetetlenek.

Cookie szabályzat

Megértettem