Játékfilmek gyártásához nyújt 50 000 EUR támogatást a Torino Film Lab újonnan indított támogatása, a TFL World Co-Production Fund. Harmadik játékfilmjüket fejlesztő rendezőkre fókuszál, a támogatást pedig egy gyártó cég nyerheti el. A TFL csapata…
A dok.incubator bejelentette a projekteket, amelyeknek fejlesztését a 2019-es képzés során támogat. A dokumentumfilmek közé beválogatták a Campfilm Tábor (The Camp) című projektjét is, melynek rendezője Oláh Judit. A dokumentumfilm az 1980-as években játszódik, a …
Június 24-25-én rendezik a 4. Brüsszeli koprodukciós fórumot, melynek célja, hogy európai és belga producerek közötti együttműködést segítse, valamint támogassa a producerek új generációjának fejlesztési fázisban levő projektjeit és a szakemberek képzését. Az eseményt a…
Március 26-27-én rendezték meg az első Budapest Debut Film Forumot a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál keretében. Az eseményen a kelet-közép-európai régióból kiválasztott alkotók gyűltek össze és tárgyalták meg első nagyjátékfilmjük terveit. A résztvevők…
Megnyílt a regisztráció a 2019-es Galway Film Fair Marketplace-re, melyet a 31. Galway Filmfesztivál keretében rendeznek 2019. július 11-14. között. A Marketplace filmes szakemberek fejlesztési fázisban lévő vagy már elkészült filmekkel kapcsolatos megbeszéléseit koordinálja. Early…
A Cannes-i Filmfesztivál alatt kínai-nemzetközi koprodukciós találkozót rendez a Bridging the Dragon és a Marché du Film Sino-International Company Meetings címmel, mely remek lehetőséget nyújt szakmai hálózatok építésére, fejlesztésére. A képzésre olyan producerek jelentkezését várják,…
Az Európa Tanács Eurimages igazgatótanácsa a március 12. és 15. között Bukarestben tartott 154. találkozóján 15 játékfilm, 2 dokumentumfilm és 1 animációs film támogatásáról döntött összesen 4 397 000 euró értékben. Kiválasztott filmek: Darkling -…
Ingyenesen tesztelhető a milánói Cineteca Italiana által indított The Film Corner program, mely a Kreatív Európa MEDIA – Filmoktatás pályázat támogatásával valósul meg. A The Film Corner egy filmoktatási innovatív online platform, mely interaktív forrásokat…
A Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szervezői új filmes fórumot hirdettek meg 2019-ben. A Budapest Debut Film Forum keretében két napra Budapesten gyűlnek össze a kelet-közép-európai régió kiválasztott elsőfilmes terveinek alkotói. A meghívott filmrendezők, forgatókönyvírók és…
2019. augusztus 27. és szeptember 1. között rendezik a 15. Busho filmfesztivált. Várják a 2017. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti alkotásokat a világ minden tájáról. Nevezési határidő: 2019. április…
Rövidfilmeket várnak a 2019-es Motovun Filmfesztiválra, melyet 2019. július 23-27. között rendeznek. A Motovun Filmfesztivál Horvátország egyik legnépszerűbb kulturális eseménye, és Dél-Kelet-Európa jól ismert filmfesztiválja, melyen évente közel 30 000 látogató vesz részt. Feltételek:max. 20…
A Kreatív Európa lehetőséget biztosít részvételre és a MEDIA standnál történő megjelenésre független gyártó cégek és forgalmazók számára a Cannes-i Filmfesztivál alatt, 2019. május 14-23. között. A sikeres jelentkezők megbeszéléseket és találkozókat szervezhetnek a standnál,…
2019. július 1-3. között 8. alkalommal rendezik meg a Série Series európai sorozat fórumot Fontainebleauben. Két kategóriában várják a projekteket: 1. Olyan befejezett vagy fejlesztési/gyártási fázisban lévő sorozatokkal lehet jelentkezni, amelyek már rendelkeznek műsorszóró támogatásával.…
A Brüsszeli Rövidfilm Fesztivál keretében koprodukciós fórumot rendeznek 2019. április 29-30-án. A fórumra kiválasztott 20 projekt itt tekinthető meg. Azok a producerek, akik érdeklődnek az esemény iránt, az alábbi linken tudnak jelentkezni:http://bsff.be/en/co-production-forum/submission/
Az európai filmek forgalmazása hozzájárul Európa kulturális sokszínűségének bemutatásához, és lehetővé teszi a nemzetközi közönség számára is az európai audiovizuális alkotások megismerését. A szélesebb körű forgalmazás szintén jobb piaci lehetőségeket jelent az európai filmeknek, egyúttal…
A 6. Finnugor Filmfesztivál / Finno-Ugric Film Festival VI. idén július 3-6. között kerül megrendezésre az Észtországi Sänna-ban, Vőrumaa tartományban. A fesztivál keretein belül újra workshopok indulnak: - Animációs workshop- forgatókönyvíró workshop- Kísérleti filmes workshop-…
2019 júniusában 30. alkalommal kerül megrendezésre a Sunny Side of the Doc, az egyik legsikeresebb nemzetközi dokumentumfilmes vásár. Projekteket várnak a program keretében rendezett pitching fórumra. Időpont és helyszín: 2019. június 24-27. La Rochelle, Franciaország…
A Cinemira – Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál filmes pályázatot hirdet 10-18 éves gyerekeknek. Forgass mobillal az világűrről és nyerj értékes filmes díjakat! Az idei fesztivál első napja az Űrhajózás Világnapjára esik, ennek kapcsán a VILÁGŰR témakörben…
A Hubert Bals Fund of International Film Festival Rotterdam programot indított olyan nemzetközi koprodukciók számára, amelyben legalább egy európai és egy nem európai producer érdekelt. Célja az európai producerek ösztönzése, hogy koproducerként vegyenek részt afrikai,…
Power of Documentary Cinema and Human Rights and MEDIA success stories címmel két napos szemináriumot szervez a szlovéniai Kreatív Európa Iroda (Motovila Institute), a magyarországi Kreatív Európa Irodával, a Cankarjev dommal, és az Amnesty International…