A MEDIA program támogatásával készült a 2017-es Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálmával díjazott filmje

A MEDIA program támogatásával készült a 2017-es Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálmával díjazott filmje


2017. május 30. 13:55

Május 28-án a nyertesek kihirdetésével véget ért a 70. Cannes-i Filmfesztivál. A díjazott filmek közül három a Kreatív Európa MEDIA programjának társfinanszírozásával készült. Ruben Östlund The Square című filmjét Arany Pálmával jutalmazták, míg a legjobb forgatókönyvért járó díjat Jorgosz Lantimosz és Eftimisz Filippu filmje, az Egy szent szarvas meggyilkolása érdemelte ki (a Lynne Ramsay rendezte You Were Never Really Here című filmmel megosztva). Az Un Certain Regard szekcióban Mathieu Amalric filmje, a Barbara nyerte el A film költészetének díját (Prize for Best Poetic Narrative).

A The Square (Svédország-Németország-Franciaország-Dánia) a művészvilág szatírája. A történet egy svéd kortárs művészeti múzeumban dolgozó apáról szól, akinek emberségét és munkáját egyaránt elismerik, azonban elvei egy elemi egzisztenciális válság során megkérdőjeleződnek. A zsűri elnöke, Pedro Almodovar spanyol filmrendező elmondta: a film „a politikai korrektség diktatúrájáról” szól.

A Dheepan 2015-ös és az Én, Daniel Blake 2016-os győzelme után idén harmadszor is a Kreatív Európa MEDIA programja által támogatott film nyerte el a rangos Arany Pálma-díjat. A The Square 47 ezer eurós támogatásban részesült a MEDIA alprogramból a film európai forgalmazására.

Az Egy szent szarvas meggyilkolása (Írország-Egyesült Királyság), amelyet a Legjobb forgatókönyv díjával jutalmaztak, a készítés korai fázisában 58 ezer euró értékben kapott fejlesztési támogatást (a forgatókönyvírást is beleértve), majd a forgalmazási szakaszban további 179 ezer eurós támogatásban részesült.

Ed Guiney, a film producere a film hátteréről és a MEDIA programnak a filmtámogatásban betöltött szerepéről beszélt a Kreatív Európa MEDIA pavilonja által rendezett bemutatók egyikén:

„Úgy gondolom, hogy a filmes szakemberek nagyon erős közösségét építettük fel a MEDIA programon keresztül az elmúlt 20 évben. Nagyon fontos ezt megőriznünk a kultúránk és a jövőnk érdekében egyaránt.”

A 70. évforduló alkalmából különdíjjal jutalmazták Nicole Kidmant, aki négy alkalommal is szerepelt az idei év hivatalos programjában, többek között az Egy szent szarvas megölésében is.

Összesen húsz, a fesztiválon bemutatott film részesült fejlesztési vagy forgalmazási támogatásban a Kreatív Európa MEDIA programján keresztül, több mint 1,6 millió euró összértékben.

A weboldal cookie-kat használ, amelyek a weboldal működéséhez elengedhetetlenek.

Cookie szabályzat

Megértettem